
A stressz lehet előnyös is: stresszkezelés hatékonyan
Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá. Selye János Menekülj vagy küzdj Minden másodpercben milliónyi információ hat ránk, amelynek egy része a
Sok helyzetben érezzük úgy magunkat, hogy zavar a másik fel viselkedése, reakciója. “Amikor olyan jó lenne, ha ő nem lenne a munkatársam / a csoport tagja / stb.)”. De olyan szituációban is sokszor vagyunk, amikor nincs kedvünk megtenni valamit, de mégsem mondunk nemet. Vagy éppen egy szívességre kérnek és “nincs szívünk” nemet mondani, pedig egyáltalán nincs kedvünk hozzá.
Veled is előfordult már ilyen? Biztosan! 😀
Milyen jó lenne ilyenkor egy olyan technika, amellyel rögtön hatékonyan nemet tudnánk mondani, ezzel megspórolni akár néhány napnyi feszültséget, és mérgelődést (“jaj de hülye voltam, amikor azt mondtam neki, hogy rendben, megcsinálom” – szerintem ismerős neked is, de mégsem bántjuk meg a másik felet, ugye? 🙂
Egy nagyon egyszerű technika segíthet ebben.
Jogosan merül fel benned a kérdés, hogy ennyi? Igen, ennyi!
Mivel ez egy nagyon egyénre- és szituációra szabott néhány mondat lesz, ezért nagyon nehéz példákkal szemléltetni, de hoztam azért néhányat.
Az egész technikának az a lényege, hogy a “kvázi felelősséget” “magunkra vesszük”, és a bennünk lévő érzésekről beszélünk, ahelyett, hogy a másikat szidnánk vagy bántanánk meg.
Szituáció A: “A személy” megkér téged, hogy menjetek el néhány nap múlva kirándulni, de neked nincs időd rá (ezt már most is tudod, de nem akarod megbántani, ahelyett úgy gondolod, hogy kitalálsz majd valami apróságot, ami miatt nem lesz jó)
Amikor megkértél az előbb, hogy menjünk el kirándulni, az BENNEM feszültséget keltett. Nem miattad, hanem azért, mert így sem tudok megbirkózni a sok aktuális feladatommal. Kérlek, ezt fogadd el, és segíts nekem ezzel abban, hogy ne legyek jobban feszült.
Szituáció B: B személy folyamatosan késik a megbeszéléséről.
A késéseid BENNEM frusztráltságot keltenek, kérlek, ezért próbálj meg erre odafigyelni.
Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá. Selye János Menekülj vagy küzdj Minden másodpercben milliónyi információ hat ránk, amelynek egy része a
Az élet kereke (Wheel of Life; Henry és Karen Kimsey-House, Phillip Sandahl és Laura Whitworth) a Koaktív Coaching (Co-Active) egyik alappillérje, amellyel életünk egyes aspektusait
“Szeretem az alvást. Az életem hajlamos szétesni, amint felkelek.“ Ernest Hemingway Átlagosan 33 évet (kb. 289.000 óra) töltünk az ágyban életünk folyamán. Ebből 26 év
Jelen adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: „Tájékoztató”) célja, hogy meghatározza a Psycholife Tanácsadó Bt. (a továbbiakban: „Adatkezelő”) által vezetett nyilvántartások/adatbázisok felhasználásának törvényes rendjét, valamint biztosítsa az adatvédelem alkotmányos elveinek, az információs önrendelkezési jognak és adatbiztonság követelményeinek érvényesülését, valamint, hogy a törvényi szabályozás keretei között személyes adataival mindenki maga rendelkezzen, azok kezelésének körülményeit megismerhesse, illetve megakadályozza a jogosulatlan hozzáférést, az adatok megváltoztatását és jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát. Továbbá jelen tájékoztató tájékoztatásul szolgál az érintetteknek az Adatkezelő adatkezelési gyakorlatának bemutatására.
A Tájékoztató hatálya kiterjed az Adatkezelő valamennyi szervezeti egységénél folytatott személyes és különleges adatok kezelésére.
Az adatokat a törvényi előírásoknak megfelelően, bizalmasan kezeljük, csak annak érdekében használjuk fel, hogy a lehető legjobb kiszolgálást kaphassák ügyfeleink. A megadott telefon elérhetőségen ügyfeleinket felhívjuk, hírlevelet küldünk, amelyről lehetőség van bármikor leiratkozni a leveleink végén, és kérhető az adatok törlése a rendszereinkből. Telefonos kapcsolatfelvétel esetén a telefonbeszélgetés nem kerül rögzítésre.
/Lásd: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmező rendelkezése szerint adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja./
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet; a továbbiakban: „GDPR”)
Az Adatkezelő aktuális adatai a következők:
A https://www.psycholife.hu és az üzemeltetéséhez kapcsolódó valamennyi jog a Psycholife Tanácsadó Betéti Társaságot (székhelye: Balatonszabadi, Deák Ferenc utca 38.., cégjegyzékszáma: 02-06-074834, adószáma: 27057531-1-14, statisztikai számjele: 27057531-7490-117-02) illeti meg.
Az Adatkezelő adatkezeléseit az érintettek önkéntes hozzájárulásán vagy törvényi felhatalmazás alapján végzi. Önkéntes hozzájárulás esetén az érintett bármikor kérhet tájékoztatást a kezelt adatok köréről, illetve azok felhasználásának módjáról, továbbá visszavonhatja hozzájárulását, kivéve meghatározott esetekben, amelyekben jogszabályi kötelezés alapján folytatódik az adatkezelés (ilyen esetekben az Adatkezelő tájékoztatást nyújt az adatok további kezeléséről az érintett részére).
Az adatközlők kötelesek minden megadott adatot legjobb tudásuk szerint, pontosan közölni.
Amennyiben az adatközlő nem a saját személyes adatait adja meg, úgy az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.
Amennyiben az Adatkezelő adatfeldolgozók, vagy más harmadik személyek felé továbbítják az adatokat, úgy ezekről az Adatkezelő nyilvántartást vezet. Az adattovábbításról szóló feljegyzésnek tartalmaznia kell az adattovábbítás címzettjét, módját, időpontját, valamint a továbbított adatok körét.
Az Adatkezelő egyes tevékenységeihez tartozó adatkezelések:
Adatfeldolgozók: Psycholife Tanácsadó Bt. (Adatokat lásd az "Adatkezelő adatai" paragrafusban!)
Adattovábbítás: Sebestyén Balázs Bence (adószáma: 8475033466), a Psycholife Tanácsadó Bt. beltagja részére ügyfélkezelés, kérdések megválaszolása, ügyfélszolgálati feladatok elvégzése céljából.
Az adatok törlésének határideje: visszavonásig
Az adatközlés hiányának esetleges következménye: az ingyenes anyag letöltésének ellehetetlenülése; ingyenes blogcikk értesítők küldésének ellehetetlenülése; ingyenes videós adás értesítők küldésének ellehetetlenülése; ingyenes közösségi tartalom értesítők küldésének ellehetetlenülése; ajánlat értesítők küldésének ellehetetlenülése; a cég partnerei által meghirdetett, online marketing és vállalkozásfejlesztés témájú ajánlat-értesítéseinek ellehetetlenülése.
A Psycholife Tanácsadó Bt. a honlapon megjelenő egyes szellemi- és testi egészséggel és jólléttel összefüggésben álló termékekhez kapcsolódóan marketing tevékenységet végez.
Adattovábbítás: az adatkezelőkre vonatkozó jogszabályi előírások és szerződési feltételek szerint – az adatok átadásra kerülnek a velünk szerződött partnereknek, így a
Az ügyfelek minél teljesebb körű kiszolgálása érdekében a fent említett vállalatok megkereshetik ügyfeleinket – a nekünk feltett kérdésekkel kapcsolatos – ajánlataikkal.
/Lásd: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmező rendelkezése szerint adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele./
Az adatkezelés jogalapja: érintetti hozzájárulás; a vásárlást követően: törvényi kötelezettség teljesítése; a telefonszám a probléma-elhárítás, illetve az esetleges fizikai termék kézbesítése esetén a futárszolgálat hatékonysága céljából.
A kezelt adatok köre: e-mail cím, név, bankkártya adatok, telefonszám, lakcím (szállítási cím)
Az adatkezelés célja: szerződéses kötelezettség teljesítése, illetve a megrendelt anyag átadása, felmerülő technikai problémák megoldása.
Adattovábbítás:
Az adattovábbítás jogalapja: szerződéses kötelezettség teljesítése
Adatfeldolgozók: Psycholife Tanácsadó Betéti Társaság (Adatok az "Adatkezelő adatai" pont alatt találhatóak meg.)
Az adatok törlésének határideje: az adatok megadását követő 9 év, kivéve a telefonszámot, amelyet a megrendelés teljesítését követő 3 hónapon belül törlünk, illetve a bankkártya-adatok esetén, amelyeket a sikeres tranzakciót követő 6 éven belül törlünk.
Az adatközlés hiányának esetleges következménye: a megrendelt anyag átvételéig: a megrendelés teljesítésének ellehetetlenülése; a telefonszám megadásának elmaradása esetén az esetleges fizikai termék kézbesítésének nagyobb arányú sikertelensége, amely esetben az Adatkezelő fenntartja a jogot az ismételt kézbesítés megkísérlésére, az érintett költségére; a teljesítést követően csupán a bankszámla-adatok és a telefonszám törlése kérhető (az előbbi törlése csupán olyan nyilatkozat megtételét követően törölhető, ha az adatok tulajdonosa kijelenti, hogy az ügylet megfelelően teljesült, és nem vitatja az ügyletet semmilyen szempontból), a többi adat (név, e-mail cím, lakcím, szállítási cím) törvényi kötelezettség okán nem törölhetőek a megjelölt időpontig.
Az adatkezelés jogalapja: érintetti hozzájárulás
A kezelt adatok köre: e-mail cím, név, telefonszám
Az adatkezelés célja: szerződéses kötelezettség teljesítése, a személyes konzultációra jelentkező alkalmasságának megállapítása; a telefonszám időpont, illetve adategyeztetés céljából szükséges
Adattovábbítás: Psycholife Tanácsadó Bt. részére, ügyfél-kapcsolati rendszerünk működtetése érdekében; ügyfélkezelés, kérdések megválaszolása, ügyfélszolgálati feladatok elvégzése céljából.
Az adattovábbítás jogalapja: szerződéses kötelezettség teljesítése.
Az adatok törlésének határideje: elutasítás esetén az adatokat haladéktalanul töröljük
Az adatközlés hiányának esetleges következménye: a kiválasztás, és így a személyes konzultáció ellehetetlenülése.
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.
Hozzászólás írása után a honlap a megadott nevet, e-mail és web címet sütiben eltárolja. A tárolás csak kényelmi célokat szolgál, hogy a következő hozzászóláskor ne kelljen automatikusan kitölteni. A sütik lejárati ideje 1 év.
A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.
A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.
A sütik/cookiek egy olyan kis adatcsomyagot jelentenek, amit az internetes szolgáltatások a bőngészőben tárolnak el. Ez ma már rengeteg honlap működéséhez elengedhetetlen technológia, amit minden böngésző támogat. Ezek segítségével lehet például bejelentkezni egy oldalra, vagy személyre szabott információt elérni az interneten.
A https://www.psycholife.hu weboldal a minél felhasználóbarátabb működés érdekében sütiket használ. Ezt a számítógépéről illetve használt böngészőjéből bármikor törölheti. A különböző böngészők sütijeit a következő oldalakon tudja törölni: Google Chrome, Safari, Mozilla Firefox, Internet Explorer.
Amennyiben nem fogadja el a sütiket, nem tudjuk garantálni az oldal megfelelő működését. Amennyiben az „Elfogadom!” gombra kattint, elfogadja a sütik használatát.
A sütik képesek statisztikai adatokat is nyújtani a honlapok üzemeltetőinek. Ezek az adatokat információt tartalmazhatnak az érdeklődési köreiről, demográfiai adatairól.
Amennyiben ezt engedélyezi, úgy ezeket az adatokat a Psycholife Tanácsadó Bt. arra használja fel, hogy minél inkább az érdeklődéseknek megfelelő tartalmat készítsen, jobban megértse az olvasókat, illetve remarketing tevékenységgel kiegészítve tovább maradjon az olvasók szeme előtt. Így a korábbi látogatóknak, vagy a hasonló érdeklődési körrel rendelkezőknek különböző Google illetve Facebook hirdetéseket jeleníthet meg.
Ezen adatok alapján nem lehet személyesen beazonosítani Önt. Csupán arra szolgálnak többek között, hogy meg lehessen nézni, hogy pl. egy adott cikk olvasásával átlagosan hány percet töltenek az emberek, melyik városból van a legtöbb olvasója a blognak, vagy mely korcsoport számára vonzó a honlap.
Más honlapról származó beágyazott tartalmak:
A https://www.psycholife.hu honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.
Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket, vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak. Ezen oldalak adat- és információvédelmi szabályaiért, gyakorlataiért a Psycholife Tanácsadó Betéti Társaság nem vállal felelősséget.
Amennyiben tudomásunkra jut, hogy a külső honlap sérti a hatályos jogszabályokat, káros magatartást végez, azonnali hatállyal eltávolítjuk oldalunkról a linkeket.
Az érintettek bármikor tájékoztatást kérhetnek írásban az Adatkezelőtől az általa kezelt személyes adataik kezelésének módjáról, jelezheti törlési vagy módosítási igényét, továbbá visszavonhatja a korábban megadott hozzájárulását megadott elérhetőségeken.
Az érintett törlési jogát a jogszabályban kötelezően előírt adatkezelések esetén nem gyakorolhatja.
A tájékoztatáshoz való jog tartalma: Az érintett igénye alapján az Adatkezelő az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és 14. cikkében felsorolt információkat, valamint a 15-22. és a 34. cikk szerinti tájékoztatásokat tömör, közérthető formában átadja.
A hozzáféréshez való jog tartalma: Az érintett megkeresésére az Adatkezelő tájékoztatást nyújt arról, hogy folyamatban van-e rá vonatkozó adatkezelés az Adatkezelőnél. Amennyiben Adatkezelőnél folyamatban van a kérelmezőre vonatkozó adatkezelés, az érintett jogosult hozzáférésre a következők tekintetében:
A rá vonatkozó személyes adatok;
A fentiek szerinti adatigénylés esetén Adatkezelő az érintett részére kiadja a kérelemnek megfelelő, általa kezelt adatok egy másolati példányát. Külön kérelemre van lehetőség elektronikus úton való kézbesítést kérni az Adatkezelőtől.
Adatkezelő minden további példányért oldalanként 500,- Ft-os adminisztrációs díjat kér. Az igényelt adatok kiadásának határideje az igény átvételétől számított 30 nap. A helyesbítéshez való jog: Az érintett kérheti az Adatkezelő által kezelt, rá vonatkozó pontatlan adatok helyesbítését.
A törléshez való jog: Amennyiben az alábbi indokok bármelyike fennáll, úgy az érintett kérésére Adatkezelő a legrövidebb időn belül, de legkésőbb 5 munkanapon belül, törli az érintettre vonatkozó adatokat:
Az adatok jogellenesen (jogszabályi felhatalmazás vagy személyes hozzájárulás nélkül) kerültek kezelésre;
Az adatok törlését Adatkezelőnek nem áll módjában elvégezni, ha az adatkezelés az alábbiak bármelyikéhez szükséges a továbbiakban is:
Az adatkezelés korlátozásához való jog: Amennyiben az alábbi indokok bármelyike fennáll, Adatkezelő korlátozza az adatkezelést az érintett kérelmére:
Az érintett vitatja a rá vonatkozó adatok pontosságát, ekkor a korlátozás arra az időre vonatkozik, ameddig a kérdéses adatok pontosságának, helyességének felülvizsgálata hitelt érdemlően megtörténik;
A visszavonáshoz való jog: Az érintett jogosult az Adatkezelőnek adott hozzájárulását – írásban – bármikor visszavonni. Ilyen igény esetén az Adatkezelő haladéktalanul és véglegesen törli mindazon adatokat, amelyeket az érintettel kapcsolatosan kezelt, és amelyek további tárolását jogszabály nem írja elő, vagy jogos érdekekhez fűződő jogok érvényesítéséhez vagy megvédéséhez nem szükségesek. A hozzájárulás visszavonásáig történt adatkezelés jogosságát a visszavonás nem érinti.
Az adathordozáshoz való jog: Az érintett jogosult az Adatkezelő által a rá vonatkozó adatok, általánosan használt, számítógépes szoftverrel olvasható formátumban történő továbbítását kérni egy másik adatkezelő részére. A kérést Adatkezelő a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 30 napon belül teljesíti.
Automatizál döntéshozatal és profilalkotás: Az érintettet megilleti a jogosultság, hogy ne legyen alanya kizárólag automatizált adatkezelésen (például profilalkotáson) alapuló olyan döntésnek, amely rá joghatással lenne, vagy egyébként hátrányosan érintené. Nem alkalmazható ezen jogosultság, ha:
Az Adatkezelővel való kapcsolatfelvétel során beérkező e-mailt, és annak tartalmát (így különösen a feladó nevét, címét, a dátumot, a csatolmányokat) az Adatkezelő 5 évig tárolja, majd törli.
Adatkezelő az általa kezelt adatokat – mind papír, mind elektronikus formában – a székhelyén őrzi.
Az (1) pont alól kivételt képeznek az Adatkezelő adatfeldolgozóinál tárolt adatok, amelyek őrzési helye az adatfeldolgozók székhelyén található.
Adatkezelő a működéséhez olyan informatikai rendszert használ, amely biztosítja, hogy az adatok:
Adatkezelő az elektronikusan kezelt adatok védelme érdekében a technika mindenkori állása szerint megfelelő szintű biztonságot nyújtó megoldást alkalmaz. A megfelelőség vizsgálata során különös hangsúlyt kap az Adatkezelőnél végzett adatkezelés során felmerülő kockázat mértéke. Az informatikai védelem biztosítja, hogy a tárolt adatok közvetlenül ne legyenek az érintettetekhez rendelhetők vagy összekapcsolhatók (kivéve, ha jogszabály azt megengedi).
Az Adatkezelő az adatkezelése során biztosítja, hogy:
Az Adatkezelő, és esetlegesen igénybe vett adatfeldolgozói mindenkor védelmet biztosítanak informatikai rendszereik ellen irányuló csalás, kémkedés, vírusok, betörések, rongálás, természeti csapások ellen. Adatkezelő (illetve az adatfeldolgozó) szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokat alkalmaz.
Az Adatkezelő felé interneten keresztül – bármely formában – továbbított üzenetek fokozottan ki vannak téve az olyan hálózati fenyegetéseknek, amelyek az információk módosítására, illetékteleneknek való hozzáférésre, vagy egyéb illegális tevékenységre vezetnek. Az ilyen veszélyek elhárítására ugyanakkor az Adatkezelő mindent megtesz, ami a mindenkori technika állása szerint, ésszerűen megtehető, és tőle elvárható. Ennek érdekében az alkalmazott rendszerek megfigyelés alatt állnak, hogy a biztonsági eltéréseket rögzíthesse, hogy bizonyítékot szerezzen biztonsági eseményre vonatkozólag, illetve, hogy vizsgálhassa az óvintézkedések hatékonyságát.
Amennyiben az Adatkezelőhöz a GDPR 15-22. cikke szerinti valamely kérelem érkezik be, úgy adatkezelő a lehető leggyorsabban, de legkésőbb 30 napon belül írásban tájékoztatja az érintettet a kérelem alapján foganatosított intézkedésekről.
Amennyiben a kérelem összetettsége vagy egyéb objektív körülmény indokolja, a fenti határidő egyszer, legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról Adatkezelő írásban értesíti az érintettet, a meghosszabbítás megfelelő indoklásával együtt.
Adatkezelő a tájékoztatást ingyenesen biztosítja, kivéve, ha:
Amennyiben a kérelmező papíralapon, vagy elektronikus adathordozón (CD-n vagy DVD-n) kéri az adatok átadását, úgy Adatkezelő az érintett adatok egy másolati példányát ingyenesen átadja a kért módon (kivéve, ha a választott platform technikailag aránytalan nehézséget jelentene). Minden további igényelt példányért 500,- Ft adminisztrációs díjat kér oldalanként/CD-DVD-nként.
Adatkezelő az általa kivitelezett helyesbítésről, törlésről, korlátozásról értesíti mindazon személyeket, akikkel az érintett adatokat korábban közölték, kivéve, ha a tájékoztatás lehetetlen, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel.
Amennyiben az érintett kéri, Adatkezelő tájékoztatást ad, hogy adatai mely személyek felé került továbbításra.
Adatkezelő a kérelemre adandó válaszát elektronikus formában teszi meg, kivéve, ha:
Amennyiben bármely érintett az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenved, úgy jogosult az Adatkezelőtől és/vagy az adatfeldolgozótól kártérítést követelni. Amennyiben az Adatkezelő és adatfeldolgozó(k) is érintettek a jogsértés elkövetésével, úgy a bekövetkezett kárért egyetemlegesen felelnek.
Az adatfeldolgozó kizárólag abban az esetben felel a felmerült károkért, ha megsértette a vonatkozó adatvédelmi jogszabályok kifejezetten az adatfeldolgozókra megfogalmazott előírásait, illetve, ha a kár az Adatkezelő utasításainak figyelmen kívül hagyása miatt állt be.
Az Adatkezelő, illetve az esetleges adatfeldolgozók csak abban az esetben felelnek, ha nem tudják bizonyítani, hogy a kárt előidéző eseményért, körülményért nem felelősek.
Ha bármilyen kifogásolható dolgot észlel, kérjük, először felénk jelezze a contact@psycholife.hu címen.
Amennyiben az érintett álláspontja szerint jogait az Adatkezelő és/vagy az adatfeldolgozók megsértették, jogosult a Pp. szerint illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bírósághoz A bíróság az ügyben soron kívül jár el.
Ha az érintett az adatkezeléssel kapcsolatosan panaszt kíván tenni, azt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságánál teheti meg, a következő elérhetőségeken: székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.; levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 06-1/391-1400; fax: 06-1/391-1410; e.mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu.
Az Adatkezelő, amennyiben hivatalos megkeresést kap az arra jogosult hatóságoktól, úgy kötelező jelleggel átadja a meghatározott személyes adatokat.
Az Adatkezelő kizárólag olyan adatokat ad át az (1) pont szerinti esetekben, amelyek feltétlenül szükségesek a megkereső hatóság által megjelölt cél eléréséhez.
A Vásárlási Feltételek tartalmazzák a Psycholife Tanácsadó Betéti Társaság (székhely: 8651 Balatonszabadi, Deák Ferenc utca 38.; cégjegyzékszám: 02-06-074834; statisztikai számjel: 27057531-7490-117-02; adószám: 27057531-1-02) mint szolgáltató által üzemeltetett weboldal használatára vonatkozó általános szerződési feltételeket. Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.
A szolgáltató neve: Psycholife Tanácsadó Bt.
A szolgáltató székhelye: 8651 Balatonszabadi, Deák Ferenc utca 38.
A szolgáltató elérhetősége, az igénybevevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: contact@psycholife.hu, sebestyen.balazs@psycholife.hu
Cégjegyzékszáma: 02-06-074834
Adószáma: 27057531-1-14
Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve (cégbíróság): Pécsi Törvényszék Cégbírósága
Telefonszámai: +36 30 280 1555
A szerződés nyelve: magyar
Termékeink testi- és mentális jólléthez kapcsikoldó anyagok, életmódváltoztatást elősegítő programok és online tanfolyamok, videók, személyes konzultációk. Ezen termékeink megvásárolhatóak a weboldalon keresztül. A honlapon található cikkek, képek és termékek bármilyen nemű másolása, átvétele, engedély nélküli megjelenítése az írásos hozzájárulásunk nélkül szigorúan tilos! Áraink a rendelés időpontjában érvényes listaárak, amelyeket a termékek megrendelésekor az űrlap tetején láthat. Az árak bruttó árak, az ÁFÁ-t tartalmazzák.
Amennyiben az oldalon hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. A vevő ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől. Termékeinkről a honlapon részletes leírás található.
Amennyiben valamely termékünk akciós áron kerül a megvásárolható termékeink közé, akkor tájékoztatjuk vevőinket az akció időtartamáról.
A termék oldalán egy gombra kattintással érkezik a megrendelő oldalra, ahol láthatja a megrendelés összesítését, és lehetősége van megadni a megrendelés mennyiségét és adatait. Ha megfelelően leellenőrizte az űrlap tartalmát és a vásárolni kívánt termékeket, akkor kattintson az űrlap alján található gombra. Ha korábban már vásárolt nálunk, akkor érdemes ugyanazzal az email címmel vásárolnia, így a vásárolt termékeihez azonos felhasználónevet és jelszót biztosítunk.
Ezt követően (amennyiben bankkártyás fizetési módot választott) az OTP Simple rendszerén keresztül van lehetősége bankkártyával kiegyenlíteni a szükséges összeget. Ehhez átirányításra kerül a biztonságos oldalra, amelyet az OTP Mobil Kft. üzemeltet.
A vásárlással elfogadja, hogy a Psycholife Tanácsadó Bt. által a https://www.psycholife.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adatai átadásra kerüljenek az OTP Mobil Kft. (1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.), mint adatkezelő részére. A továbbított adatok köre: név, e-mail cím, telefonszám, számlázási cím adatok. Az adattovábbítás célja: a felhasználók részére történő ügyfélszolgálati segítségnyújtás, a tranzakciók visszaigazolása és a felhasználók védelme érdekében végzett fraud-monitoring.
A bankkártyás fizetésnél nincs várakozási idő, mert a sikeres fizetés után azonnal értesítőt kapunk, hogy teljesítve lett a rendelés. Online csomag esetén 5 órán belül átküldjük a belépéshez szükséges adatokat, és megtekintheti a rendelt tananyagot.
Bankkártyás, fizetésnél és banki előre utalásnál semmilyen plusz költség nincs!
Amennyiben az oldalon hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. A vevő ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.
Cég neve: Psycholife Tanácsadó Bt.
Bankszámla szám: 11701004-25969010-00000000, OTP Bank Nyrt.
FONTOS: A legtöbb termék esetén nem fogadunk el átutalásos fizetést. Kérlek, előzetes egyeztetés nélkül NE utalj nekünk! Köszönjük!
A megrendelő a szerződéstől 14 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat. A megrendelő az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette. Az értékesítő köteles a megrendelő által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő 14 napon belül visszatéríteni.
A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket. A megrendelőt ezenfelül egyéb költség nem terheli. Az értékesítő azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet szövegét letöltheti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapjáról.
A leszállított áru a vételár teljes kifizetéséig a szállító tulajdonában marad. A téves, nem elfogadott rendelések során a terméket az „új” tulajdonos nevén készletbe vételezzük, és az újabb, sikeres értékesítést követően az új tulajdonosának kerül kifizetésre az ellenérték!
Ha rendelése, a szolgáltattott termékek kapcsán valamilyen problémát tapasztal, kérjük haladéktalanul vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbiak szerint:
Rendelési szám/számla szám
Panasz típusa és leírása
A Psycho Csapat egy rendszeres előfizetési programunk, mely külön oldalon rendelhető a többi terméktől. (Nem jelenik meg kapcsolt termékként) Ennek díját ismétlődő bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni az erre külön létrehozott megrendelő űrlapon. Az ismétlődő bankkártyás fizetés (továbbiakban: „Ismétlődő fizetés”) egy, a SimplePay által biztosított bankkártya elfogadáshoz tartozó funkció, mely azt jelenti, hogy a Vásárló által a regisztrációs tranzakció során megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. A Psychó előfizetés során a megadott időszak lejártával a következő időszak automatikusan elindul, az előfizetés tehát havonta / évente megújul, az előfizetési díja automatikusan kiegyenlítésre kerül a megadott kártyaadatokkal.
Az Ismétlődő fizetés igénybevételéhez jelen feltételek elfogadásával Ön hozzájárul, hogy a sikeres regisztrációs tranzakciót követően jelen oldalon kezdeményezett későbbi fizetések a bankkártyaadatok újbóli megadása és az Ön tranzakciónként hozzájárulása nélkül a Kereskedő által kezdeményezve történjenek. Figyelem(!): a bankkártyaadatok kezelése a kártyatársasági szabályoknak megfelelően történik. A bankkártyaadatokhoz sem a Kereskedő, sem a SimplePay nem fér hozzá. Nem tárolunk tehát bankkártya adatokat, a Simple egy “token” segítségével engedi az ismétlődő fizetést.
Az előfizetés a sikeres fizetést követően kerül aktiválásra, és mindaddig fennáll, míg a szolgáltatás igénybe vevő személy a saját fiókjában, vagy emailben a lemondást nem kéri. Sikertelen bankkártyás fizetés esetén tájékoztató levelet küldünk, illetve többször ismételten megpróbáljuk a levonást. Amennyiben a levonás többszöri próbálkozás esetén sikertelen, vagy a tag kérte a tagságának megszűntetését, a tagság az előfizetés lejártát követő 3 nappal automatikusan megszűnik. Az előfizetés megszűnésével a felhasználónak már nem lesz jogosultsága elérni a Psychó szolgáltatásain belül kínált tananyagokat, tréningeket, rendezvényeket, és a zárt Facebook csoportból is eltávolításra kerül. A véletlenül megkezdett, kifizetett előfizetési időszakokat nem áll módunkban visszatéríteni.
A Psycho Csapat egy jelszóval vehető igénybe, melyet a megadott email címre küldünk el. A helytelenül megadott adatok miatt keletkezett kárért nem vállalunk felelősséget. A felhasználónak természetesen van lehetősége az adatai módosítását kérni, és ebben maradéktalanul segíteni fogunk. A Psychóhoz tartozó belépési adatokat más embereknek tovább adni, értékesíteni szigorúan tilos, egy jelszóval csak egyetlen személy használhatja a szolgáltatást. Bármilyen csoport esetén minden tagnak szükséges aktív előfizetéssel rendelkezni, ha többen is el szeretnék érni a tananyagokat.
Az eladó és vevő vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. Vevő és a Szolgáltató a 30 (harminc) naptári nap alatt nem rendezhető esetleges jogvitákra nézve az általános hatáskörű bíróság illetékességét kérheti.
A Psycholife Tanácsadó Bt. által kiadott tananyagok, tréningek tartalmazhatnak a testi- és mentális jólléttel kapcsolatos információt. De az ezekben az anyagokban bemutatott információk nem minősülnek pszichológiai, életmódválétoztató tanácsadásnak. Így, a programok, szolgáltatások, a leírtaktól, egyeztetettől eltérő alkalmazása, valamint helytelen kipróbálásóból eredő testi- és mentális egészségkárosodásért nem áll módunkban felelősséget vállalni.
Az oldalon és a tananyagokban bemutatott adatok, videók, történetek, beszámolók, leírtak a legnagyobb körültekintés és igyekezet mellett kerültek elkészítésre, de azok pontosságért felelősséget nem vállalunk.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.