fbpx

Fiatalok mentora az álommunka megtalálásához

Találd meg azt az ideális munkát, amit igazán örömmel csinálsz, és közben jól meg is fizetnek! 

Nem a semmiből találgatok. Londonban végeztem Business Pszichológia szakon, és egy 1500 főt foglalkoztató cégcsoportnál dolgozom recruiterként (toborzó). Első kézből adom át neked mindennapos tapasztalatomat, azért, hogy megtaláld az álommunkádat. 

Minden fiatal sikeres szeretne lenni. Mégis a legtöbb fiatal

Nem tudja, mit akar

A legtöbb fiatal azt sem tudja, mit fog holnap csinálni, nem hogy azt, milyen lesz az élete 3 év múlva.

Nincs megbecsülve

Elhelyezkedik a cégnél, ahol mint a kismókus dolgozik, miközben nem becsülik meg.

Alig tud megélni

Nem vagy alig tud megkeresni 250-300 ezer Forintot, ami a mai árak mellett a megélhetéshez szükséges

nem tud félretenni

Mindenki számára az elköltözés és az önálló élet baromira vonzó. De sajnos ehhez sokat felre kell tudni rakni. A legtöbb fiatal elkölti a havi bevételét.

Korlátozza a szülőktől kapott minta

"Kisfiam, kislányom, nem vagy elég jó!" Ismerős, ugye? Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ki kell szakadnunk a "kultúrbörtönből", de mindez keveseknek sikerül.

Nincs meg a kellő tudása

Sajnos a magyar oktatási rendszerben nem tanítják meg, hogyan válj sikeres felnőtté.

Jó hír, hogy nem kell a tömeghez tartoznod. Neked egy lehet egy olyan munkád, amelyet örömmel csinálsz és közben jól meg is fizetnek!

Neked NEM kell átlagosnak lenni. Mi abban hiszünk, hogy mindenki egyedi és csodálatos. Missziónk, hogy ezt az benned lévő különlegességet felhasználva segítsünk neked felépíteni már elsőre is egy sikeres karriert!

Hogyan tudod megtalálni az ideális munkát?

Mi az a 3 (+1) lépéses sikerút, amelynek végén az ideális munka várhat!

Video files-rsfdafiki

1. Jelenlegi helyzet kielemzése

Ahhoz, hogy meg tudjuk fogalmazni a célpontot (vagyis azt, hogy számodra milyen az ideális munka), tudni kell azt, hogy honnan indulunk. Milyen erőforrásaink vannak, milyen pozitív tulajdonságokra támaszkodhatunk. De fontos azt is kielemezni, hogy milyen akadályokkal kell szembenéznünk. 

Bitcoin-cuate

3. Cselekvés

-Leírjuk, hogy számodra milyen az ideális munka. -Megtaláljuk azt, amit örömmel csinálsz és közben jól meg is fizetnek. 

-Kitaláljuk, hogy melyek azok a kulcsaszavak,  amelyek piros pont szerűen keltik fel a nagyvállalatok figyelmét.

-Megcsináljuk az önéletrajzodat, amely szakmailag és stilisztikailag is profi.

-Megnézzük, hogy mi az a fizetés, ami még reális, de te is maximálisan jól jársz vele.

-Megcsináljuk a LinkedIn és Profession profilodat. 

-Jelentkezünk munkákra.

-Megosztom veled, hogyan tudod lenyűgözni az interjúztatót. 

Choose-amico

2. A pontos útirány, és az út megfogalmazása

Hadd kérdezzek valamit.

Hogyan szeretnél bekerülni egy álommunkahelyre, ha…

 

  • te magad sem tudod, mit szeretnél, és milyennek írod le a számodra ideális munkahelyet?
  • ha nem vagy fent, vagy hiányosan azokon a platformokon, ahol a toborzás zalik?
  • ha nincs megfelelő önéletrajzod?
  • ha nem tudod azokat a kulcsszavakat, amelyre a toborzók rákeresnek?
  • nem tudod, mit fogsz mondani bérigényként?
  • ha te magad is alulértékeled magad, akkor másoktól mit vársz, hogyan nézzenek rád?

 

Na, ezért van szükség arra, hogy megfogalmazzuk, hogy te mit szeretnél. Meghatározzuk a célt, vagyis megnézzük, hogy számodra milyen az ideális munka, és megtervezzük az útat odáig. 

Choose-cuate

3 (+1). Mi áll a sikeres karriered útjában?

A társadalmi normák és szülői minták olyan tudattalan, korlátozó hiedelmeket ültethetnek fejünkbe, amelyek sokszor a siker útjában állnak. A mentorprogram keretén belül átbeszéljük ezeket, felszínre hozzuk, és lecsökkentjük hatásukat, vagy akár meg is szüntethetjük. Ezeket eltávolítva, a siker könnyedebben és biztosabban lehet a tiéd pályakezdő fiatalként. 

Szia! Szeretettel köszöntelek!

Sebestyén Balázs vagyok.

Business pszichológus. Recruiter (toborzó). Karrier tanácsadó. Maratonfutó. Vállalkozó. Istenhívő.

Egyenesen egy magyar nagyvállalat mindennapjaiból hozom el neked a tudást

Egy több, mint 1500 főt foglalkoztató cégcsoportnál vagyok recruiter. Napi szinten belelátok a toborzás-kiválasztás háttérfolyamataiba. Rálátok, hogy miért veszünk fel valakit, és miért utasítunk vissza más jelölteket. Tudom, hogy mi az a fizetés, amikor még felvesznek, de te is maximálisan jól jársz, és van tapasztalatom abban is, hogy hogyan tudod lenyűgözni az interjúztatót. 

De, miben tudok neked segíteni?

Néhány vélemény a Psycholife közösség tagjaitól

Q

Lépjünk a következő szintre!

Consulting-rafiki

Jelentkezz egy teljesen ingyenes 50 perces szakmai konzultációra!

50 perc alatt feltárjuk, hogy állsz most. Ezután megnézzük terveidet, céljaidat és a benned rejlő potenciált, és átbeszéljük, mire lenne aktuálisan a legnagyobb szükséged. 

Vegyél részt az ingyenes webináriumon

Kb. 2 havi gyakorisággal szoktam tartani teljesen ingyenes, online előadásokat. Regisztrálj és kb. 30 perc alatt átadom neked azt a 3 lépcsős, komplex programot, amely végén az ideális munka állhat.

Névtelen terv mcccggásolata
  1. Az űrlap elküldése után egy visszaigazoló oldalra irányítunk, ahol láthatod, hogy sikeres volt a jelentkezésed az ingyenes szakmai konzultációra. (Ezen felül e-mailben is kapni fogsz egy visszaigazolást.)
  1. A megadott telefonszámon felvesszük hamarosan a kapcsolatot, és egyeztetünk egy időpontot a szakmai konzultációra.
  2. Amikor eljött a közösen megbeszélt időpont, 50 percben megismerjük mélyebben is egymást, és átbeszéljük terveidet, céljaidat, és azt, hogy mire van most a legnagyobb szükséged. 
  3. Ez alapján, átbeszéljük, hogyan tudnánk-e együttműködni, és ha igen, milyen formában. 
  4. Így, igazából a legrosszabb, ami történhet: kaptál ingyen néhány tippet, amivel fejleszteni tudod magad. Jó ajánlat? 🙂  

Csatlakozz közösségünkhöz!

Az alábbi felületeken folyamatosan értékes tartalommal szolgálunk…nézd meg őket!